10 legjobb Android játék, amiket vétek lenne kihagynod az idén

android-jatekok

A mobilos technológiák rohamos fejlődésével ma már olyan páratlanul mutatós és összetett videojátékok készülnek Androidos rendszerekre, aminek köszönhetően a rajongóknak érdemes figyelemmel követniük ennek a színtérnek az alakulását is. Egyre gyakoribb eset például, hogy a konzolokra és Steamre megjelenő alkotások már a Google Play kínálatában is elérhetővé válnak, sőt mi több, a Konzolvilágnál megtalálható dobozos PC játékok között is rengeteg ilyen címre bukkanhatunk, méghozzá egy ideje már a legjobb Androidos telefonok, illetve táblagépek társaságában. Mivel a mobiljátékok piaca soha nem látott fejlődést tudott felmutatni az utóbbi években, ezért nem véletlen, hogy egyre többet hallani a hardcore gamerek világában is az újabbnál-újabb mobilos fejlesztésekről, így példának okáért már az IGN is rendszeresen beszámol ezekről a történésekről, sőt egy folyamatosan frissített listát is vezetnek az aktuális esztendő legjobban várt Androidos videojátékairól. Hogy melyek lesznek ezek 2016-ban? Az alábbi listán a 10 legjobbat válogattuk össze számotokra!

1. Final Fantasy IX

final-fantasy-ix

A Final Fantasy-sorozat PC-n és konzolokon egyaránt óriási népszerűségnek örvend, kis túlzással az egyik legjobb és legismertebb japán szerepjátéknak tekinthető, amelynek legemlékezetesebb epizódjai – noha több éves csúszással ugyan, de – mobilokra is egyre gyakrabban elérhetővé válnak. Idén az ezredfordulón megjelent Final Fantasy IX-en a sor, amely az eredetihez képest szebb grafikával, virtuális D-paddal és rengeteg extra tartalommal várja a kalandorokat Androidos készülékeken is. Ha valami igazán tartalmas kikapcsolódásra vágysz, vétek lenne kihagynod!

2. Marvel Avengers Academy

marverl-avangers-academy

A Marvel univerzum a kapcsolódó mozifilmeknek köszönhetően soha nem látott népszerűségnek örvend manapság, így nem véletlen, hogy a hozzá kapcsolódó videojátékok is egyre magasabb minőséget ütnek meg. Ide sorolható a kizárólag Androidra megjelenő Marvel Avengers Academy is, amelyben egy Nick Fury által irányított szuperhős akadémia keretein belül te is irányításod alá veheted a fiatal Vasembert, Thort, Amerika kapitányt és más tinédzserkorú szuperhősöket, hogy együtt szállhassatok szembe a veszélyes Hydra-egységek ellen. Féktelen akciózás, izgalmas történet és természetesen Stan Lee csodálatos világa: ez vár rád a Marvel Avengers Academy keretein belül.

3. Harvest Moon: Seeds of Memories

harvest-moon

A Harvest Moon-sorozat főként Japánban örvend óriási népszerűségnek, de az eddig kizárólag konzolokon hódító szériát egyre többen fedezik fel maguknak a nyugati régiókban is. Mindez nem véletlen, hiszen a játék páratlan alapossággal képes prezentálni számunkra a virtuális gazdálkodás örömeit, így karakterünk oldalán földet művelhetünk, állatokat tenyészthetünk, valamint farmunk irányításáról is gondoskodhatunk. Ez az alaposság pedig az Androidos Harvest Moon: Seeds of Memories keretein belül ráadásként még közösségi élményekkel is párosul.

4. The Walking Dead: Michonne

the-walking-dead-michonne

Androidra is elérhetővé válik 2016 során a kiváló kalandjátékairól ismert Telltale Games legújabb alkotása, avagy a három részletben érkező The Walking Dead: Michonne, amely a népszerű zombis sorozat mellékszálaként látja meg a napvilágot. A TV-ből és a képregényekből is ismert Michonne történetére koncentráló alkotásban egy csavaros cselekmény vár ránk, amelyet párbeszédek által, saját döntéseinkkel irányíthatunk, de közben azért természetesen interaktív fejtörőkön és akcióban dúslakodó jeleneteken is át kell verekednünk magunkat céljaink elérésének érdekében.

5. Iron Maiden: Legacy of the Beast

Iron-Maiden-Legacy-of-the-Beast

Az Iron Maiden a világ leghíresebb heavy metal zenekaraként 2016-ban egy saját akció-szerepjátékkal örvendezteti meg rajongóit, illetve a különleges alkotások kedvelőit. A zenekar kabaláját – avagy magát Eddie-t – a középpontba állító alkotásban rengeteg akció vár majd ránk, miközben a zenekar egyes albumaira hajazó helyszíneken, félelmetes és egyben természetfeletti ellenfelekkel harcolhatunk – természetesen az együttes legnagyobb slágereivel a háttérben. Az Iron Maiden: Legacy of the Beast egy igazi unikumnak ígérkezik az idei játékfelhozatalból!

6. Adventures of Mana

Adventures-Mana

Ha szereted a tartalmas akció-szerepjátékokat, akkor neked sem hiányozhat idén Androidos készülékedről az Adventures of Mana, amelyet a Square Enix a legendás – eredetileg 1991-ben megjelent – Final Fantasy Adventure alapján alkotott meg újra. Az alkotásban egy kiválasztott hős oldalán azt a feladatot kapjuk, hogy képességeink kihasználásával megmentsünk egy egész fantáziavilágot, miközben taktikus harcok, egy izgalmas történet, nem mellesleg pedig rengeteg kihívás is vár majd ránk.

7. Miitomo

miitomo

A Miitomo elsődleges érdekessége az, hogy a korábban kizárólag konzolos címekben utazó Nintendo első mobilos videojátéka lesz, amely inkább egy közösségi applikációnak tudható be, semmint hagyományos virtuális kalandnak. Betöltésével ugyanis a rajongók létre hozhatják saját Mii avatárjukat, ismerkedhetnek, a virtuális térben találkozhatnak meglévő barátaikkal, beszélgethetnek egymással, de közös programokat is szervezhetnek, ruhákat és kiegészítőket vásárolhatnak maguknak, fotókat oszthatnak meg egymással, magyarán egy sajátos közösségi játszótérként rengeteg építhetik és ápolhatják meglévő vagy új kapcsolataikat.

8. Pokemon Go

Pokemon-GO

A Pokemon Go az idei Androidos játékfelhozatal egyik legkülönlegesebb címe, aminek köszönhetően végre bárki teljesítheti legnagyobb álmát, ezáltal igazi pokemon mester válhat belőle. A kiterjesztett valóságra épülő alkotásban ezáltal nem csak nagyokat kalandozhatunk és harcolhatunk az újabb és újabb szörnyecskékért, hanem megszerzett pokemonjainkat lehetőségünk lesz tovább fejleszteni, transzformálni, de akár még cserélgetni is másokkal, sőt mi több, telefonunk képernyőjén keresztül akár szobánk padlójára vagy asztalunkra is kivetíthetjük őket, hogy testközelből is megismerkedhessünk mindnyájukkal.

9. Total War Battles: Kingdom

total-war-battles

2016-ban a stratégiai játékok kedvelői is új kedvencet avathatnak majd maguknak Androidon, lévén az idei esztendőben fut majd be a Total War Battles: Kingdom, amelynek keretein belül a középkori Angliába utazhatunk annak érdekében, hogy megvívjuk a kor legnagyobb ütközeteit. A valós idejű háborúk mellett a játékban páratlan alapossággal ismerhetjük meg a lovagkor sajátosságait, miközben kivehetjük a részünket a birodalom- és seregépítés, valamint menedzsment folyamataiból is, de természetesen az anyasorozat sajátosságairól sem kell majd lemondanunk a nagy kalandozás során.

10. Samorost 3

samorost-3

Az Amanita Design által megálmodott kalandjátékok mindegyike olyan sajátos hangulattal és grafikai körítéssel rendelkezik, aminek köszönhetően legújabb alkotásuk, avagy a Samorost 3 méltán kapott helyet ebben az összeállításban. Ha egy igazán különleges, minden túlzás nélkül művészi megközelítésű kalandot keresel, ami soha nem látott grafikai stílusban tálalja a feledhetetlen koncepciót, és mindeközben még az agytekervényeidet is megmozgatja a változatos fejtörőkkel, akkor itt az idő, hogy megismerd ennek a nagyszerű cseh csapatnak a legújabb remekművét.

Péter

Péter

Blogger és Android rajongó.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>