Colin McRae Rally – vagy Colin Mcrae Laggy

Számos régi játékos ismerheti a Codemasters egykori csodáját, amely legalább egyszer mindenkinek a gépén megfordult. És hogy ne unatkozzanak a korábbi szerelmesek, most kapott egy felújított változatot, amit elhoztak nekünk androidra is.

Screenshot_2014-10-07-19-48-58

A játék, mondhatni élvezhető, de csak rövid távon. Magával a játékmenettel nem lenne gond, de elviselhetetlenül bugos. Kezdjük is az elején. Az irányítás katasztrófikus, a kocsival nem lehet normálisan kanyarodni, van hogy alig akar bevenni egy kanyart, néha pedig úgy fordul, mintha oldalba lőtték volna egy ágyúval. Ez után jönnek az akadozások, amelyből bőven kijut mindenkinek. Egyszerűen a legváratlanabb pillanatokban, teljesen ok nélkül képes kifagyni a játék. De nem a megszokott módon, hiszen van, hogy 4-7 másodpercekre, vagy ritkán még tovább is egy képet kell bámulnunk. És hogy tetőzzük, ám bár tényleg ritkán, de a fizikai motor is kivillantja a foga fehérét. Volt olyan, hogy látszólag egyszerre négy kerékre érkeztem egy ugratás után, a kocsi visszapattant a földről, és egy tripla szaltó után sikerült csak landolnom.

Screenshot_2014-10-10-10-19-56

Persze ha eltekintünk a hibáktól, egy egész élvezhető koncepciót látunk, és el lehet vele tölteni néhány órát. Megkapjuk a jól ismert bajnokságot, ahol feloldhatjuk az új országokat, illetve autókat, és ott van a sztenderd gyors verseny és az egyszeri esemény. Többjátékos mód azonban nem áll rendelkezésünkre. Grafikailag bár nincs a toppon, ez által legalább a gyengébb telefonok is képesek futtatni, már ha hajlandó elindulni. Ugyanis sok készülék “kompatiblis”-ként van megjelölve, azaz letölthetjük rájuk a Play áruházból, de néha ennek ellenére nem fut.

Screenshot_2014-10-10-10-20-59

Összességében nem egy rossz játék, az akadozás és hibák ellenére játszható szinten van. Legalább egyszer megéri kipróbálni, de próbaverzió hiányában meg kell venni.

A cikk írásakor 466 forintos áron érhető el a Google Play áruházban.

Riba Dániel

Riba Dániel

Október 1-je óta népesítem a Gamedroid szerkesztőségi táborát.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>